2017.10.27

 

Lakatos Csaba beszámolója:

Álljék tehát itten az Sententia, az úr 2017. esztendejinek mindenszent havában , Budapest városában tartatott szakestrül.

Ahogyan azt a nagytiszteletű elnöksíg elrendelé, ezen festumra önnönmagim delegálódott az teljes díszben, ebben hiba nem vót.

Az firmaság s pogánság úgy száz fővel itten felvonultatott, ebbül úgy 60 keresztölködött. Ezen oszt siránkoztak es vala az itteni firmák, mivel es az tavalyi esztendőben ez majd száz főt számláltatott. Űket én vigasztalám, hogy egyet ne búsuljanak mer igen szíp lenne ha e számba menne az keresztölís szíp Sopronnak meg Miskoclnak városába es.

Szíp fegyelmezett festum vala ez, úgy nígy fő Cantus gondoskodá az jó kedvrül, a rendet es circa circulum ugyanannyi Fuhrwerk vigyázá, az professor uraim es megjelenének szíp számmal én magim vagy tízet es számlálák.Az pauzéban én szót válták az kohász véremmel, sajnos nevit elfeledtem (biza az malátlí ekkora mán vílem vala), no de nagy dícsérő szavakkal illettem ín űtet magát, hogy tudniillik milyen szípen átadta eme juventusnak az mi szíp hagyományinkat. Ennek ű aztán irgen örvendett vala, hogy az ű tette az jóban így, tudniillik illen nagyhírű corporatio által confirmáltatott.

Az pauzé után hamarost szót kaptam ahun es első helyt átadám a mi fínyessíges preasidiumunk szíp üdvözletit, második helyt pedig elé adtam az köszöntő beszídemet.Ez a beszíd pedig nem szót másrul, mint azon csúfos scandallumrul ami ez esztendőben Selmeczen törtínt meg. Itten én az beszídemben, az Akadámiai Kör és míg sok más firmatársink neviben az oltalmazó szárnyaink alá vevim ezen nagyszerű juventust.

Nem akarnám a tisztelt enöksígnek s kapitány uramnak önnönmagimat dícsírni, de higgyék meg kegyelmetek, hogy ezen beszíd az publicum szívíig eljutá, mivel az beszíd alatt a teremben a silentium materialisatioba fordulá, az beszíd után pedig igen sok számmal hozzám járulának s maguk könnyeikkel nem bírának vala.

Összesígiben esment egy gyönyörű festum vala. Az óra elüté hajnali hármat vala midűn az megfáradt testemet az Szent Margit szigetin megpihentettem.

Jó szerencsét! Dícsértessék a Jézus Krisztus!