2016.09.17
Szeptember 17-én került sor a Lélekharang avatására a Miskolci Egyetemen. A nagyszámú ünneplő előtt délután 3-kor vette kezdetét az ünnepség. Az ünnepi beszédet Dr. Nagy Lajos, az OMBKE elnöke tartotta. Ezt követte Debreczeni Dániel beszéde. A beszédek után a katolikus, református és evangélikus egyház képviselői felszentelték, illetve megáldották a lélekharangot. Dr. Dúl Jenő tanár úr előadta az erre az alkalomra szóló énekét, majd megszólaltatta a harangot. Végül Dr. Tolnay Lajos, az 1971-ben végzett kohász évfolyam nevében megkoszorúzta a Lélekharang mellett található Társaink emlékére emlékhelyet.
Az ünnepség a nemzeti Himnusz, majd a bányász és kohász himnusz eléneklésével ért véget.
A Lélekharang létrejöttét Egyesületünk is támogatta.