Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2016.12.01

Tatabányán, a Tatabányai Múzeum, a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány, valamint az OMBKE Tatabányai Helyi Szervezete harmadik alkalommal tartotta meg a Szent Borbála bányász hagyományőrző emlékülést. Egyesületünk felkérést kapott a konferencián történő részvételre, illetve egy, az Egyesületünket bemutató előadás megtartására. Számos magas színvonalú szakmai előadás mellet mi kaptuk az első előadás lehetőségét. A visszajelzések szerint igen jó bemutatkozást Benke Tamás, Mihalecz József, illetve Lakatos Csaba előadásában hallhatták a jelenlévők.
A nagysikerű rendezvényen a nagy létszámú érdeklődő közönség mellet jelen volt a helyi sajtó is, akik a másnapi újságokban kiemelt helyen említették Egyesületünket.